6. rész

Zene: BlueStahli – Kill me every time

http://www.youtube.com/watch?v=LKLNsvGjfn4

6. rész

Élvezet

Mozgásra ébredtem – Jonghyun próbált meg kimászni mellőlem az ágyból. Szemeimet csak résnyire tudtam kinyitni, de annyi is elég volt. Nem jutott messzire, még alig könyökölt fel, amikor észrevette, hogy felébresztett.

-  Hyung, hová mész?

-  Reggel van, Taemin-ah, úgyhogy a fürdőszobába készültem.

Nem tudom, miért tettem, de megfogtam a karját. Hogy őszinte legyek, jó volt vele aludni, megnyugtatott az ölelése és a testének melege, amire különösen szükségem volt, mivel előző este mindketten olyan hevesen verő szívvel aludtunk el, mintha kergettek volna. De amikor magához szorított, és a bőrömet nagyon finoman simogatva álomba ringattuk magunkat, komolyan élveztem, hogy velem van – és még szerettem volna kapni ebből az élvezetből.

-  Csak egy kicsit… – motyogtam félálomban; a szemeim automatikusan összeragadtak.

Megkönnyebbültem, amikor visszafeküdt mellém, viszont egy picikét meg is lepett, amikor éreztem, hogy az ujjai gyengéden a hajamba túrnak. Csak játszott vele, simogatta, nekem mégis örömöt okozott vele – annyira kellemes volt, hogy nem bírtam megállni, és lágyan a tenyerébe bújtam. Halkan kuncogott, aztán pár pillanat múlva megszólalt.

-  Nem zaklattalak fel tegnap este? – Nagyon kicsit megráztam a fejem, de érezte, mert még mindig az arcom cirógatta. – Nem voltam túl vad?

-  Nem, hyung, ne aggódj.

-  Akkor… akkor jó – sóhajtotta, majd a keze is megállt. Újabb sóhaj tört elő belőle, aztán ismét megízlelte az ajkaimat, s az ujjai is újra simogatni kezdtek. Erőtlenül viszonoztam a csókot… még nem tértem teljesen magamhoz, bár egyre éberebb voltam – majd amikor éreztem, hogy a fogai óvatosan a birtokukba vonják az alsó ajkam, akkor már teljesen felébredtem.

Kinyitottam a szemem, és akkor láttam, hogy ő is engem figyel. Az arckifejezése bizonytalanságról árulkodott… nem volt jó így látni őt, emiatt pedig azt éreztem, hogy mielőbb el kell oszlatnom a kételyeit. Elengedte az alsó ajkam, mire én azonnal rámartam az övéire – ha ő nem tudja, mit kell tennie, majd én segítek neki rájönni!

Kezeim közé vontam az arcát és nem engedtem el. Az egyik kicsivel hátrébb merészkedett, és a nyakába kapaszkodva még közelebb húztam őt magamhoz. Azt akartam, hogy olyan legyen, mint előző este! Érezni akartam a vadságát, ahogy átveszi az uralmat a testem fölött, s én nem tudok mást tenni, mint engedelmeskedni.

Nem tartott olyan sokáig felébreszteni benne az ösztönöket, mint vártam. Belesimult a csókba és szinte azonnal átölelt. Bőrünk között vibrált a levegő, s én úgy éreztem, mindjárt felforr a vérem a takaró alatt, de nem értem rá ezzel foglalkozni… túlságosan lekötötte a figyelmem Jonghyun kószáló keze, mely egyre merészebb helyekre siklott.

Nem akartam leállítani, elvégre én buzdítottam az egészre. Már éreztem, ahogy birtokolja a testem, teljesen egyértelművé vált, amikor már a vállam csókolgatta, fél kezével a combom simogatta és már csak kevés kellett neki, hogy a fenekemig is elérjen… S mindezidő alatt én másra sem voltam képes, csak pihegni, és néha-néha erőtlenül felnyögni a felemésztő kényeztetéstől…

A Mennyországban éreztem magam…

… pedig éppen a Pokol felé rohantam.

Nem volt elég. Teljesen elveszítettem a fejem, még ennél is többre volt szükségem. Az összes addig elfojtott vágyam egyszerre akart kiszabadulni belőlem, s én úgy éreztem, menten szétfeszít. Nem tétováztam, erőt vettem magamon, és magam alá gyűrtem Jonghyunt.

-  Most én vezetek.

Elvigyorodott, ami abban a pillanatban a leggyönyörűbb ajándék volt a világon. Nem is kellett nekem ennél több… Átvetettem a lábam a csípőjén, aztán lecsaptam rá és ott csókoltam, ahol csak értem. Nem volt ellenére a dolog, sőt, a mély sóhajai arra engedtek következtetni, hogy ugyanannyira élvezi, mint én.

Kopogtak.

Ijedtemben majd’ halálra rémültem. Jonghyun is egy pillanat alatt lefagyott és mindkettőnket kiverte a hideg verejték. Ajkaink épp egymáshoz értek, alig pár centiről bámultunk egymás szemébe, és szinte tapintani lehetett a levegőben a kérdést: Most mi lesz?

Jonghyun pislogott kettőt, és kicsit távolabb tolt magától. Úgy tűnt, neki előbb jutott az eszébe valami megoldásféle, de mire ezt konstatáltam, megint a kopogás törte meg az égbekiáltóan kínos csöndet.

-  K-k-k-ki az? – dadogta végül Jonghyun becsukott szemmel. Arcán minden izom megfeszült.

-  Onew vagyok – csendült fel az ismerős hang. – Ébren vagytok már?

-  Öhm… izé… én igen, de Taemin-ah még csak most ébredezik.

-  Rendben, semmi gond. Ha összeszedtétek magatokat gyerek át hozzánk reggelizni. A mi szobánk nagyobb és van asztalunk is, úgyhogy hozattunk fel kaját. Jut bőven nektek is.

-  O-o-oké – felelte remegő hangon Jonghyun, miközben a szemembe meredt.

-  Siessetek! – azzal visszament a saját szobájukba.

-  Hyung… – löktem meg egy kicsit a mellkasát a remegő kezeimmel. – Hyung… – már szinte suttogtam, amikor végre észhez tért.

-  Egyetlen szót se szólhatsz nekik erről. Ők nem tudják! Senkinek egy szót se! Ha kiderül, hogy mit csináltunk mi ketten, abból hatalmas botrány lesz… Senki sem tudhatja.

-  Értem – sóhajtottam. Lesújtott az egész szituáció, már akkor fáradtnak éreztem magam a sok érzelem miatt, ami aznap reggel ért, pedig még ki sem keltem az ágyból… Vajon mi lesz majd ez után?

Jonghyunnak igaza van – erről nem tudhat senki. Utólag már én is éreztem, hogy nagyon messzire mentünk… és még mehettünk volna messzebb – ennek a gondolatnak még a felmerülése is rózsaszín pírral borította el az arcom.

-  Le kell zuhanyoznom – jelentettem ki, és már magamra is zártam a fürdőszoba ajtaját. Le kell mosnom magamról a mocskot! Lerúgtam a pizsamanadrágom, az egyetlen ruhadarabot, ami rajtam volt, és már engedtem is magamra a jéghideg vizet.

Nem folytathatjuk tovább! – üvöltöttem magamban. – Erről senki sem szerezhet tudomást. Senki! – suttogtam, és gondolatban csendesen elbúcsúztam a vörösen villogó tökéletes élvezettől.