Zene: Jessie J – Who you are?
21. rész
Szeretet
A reggel csodálatos volt. Hosszú idő
óta először ébredtem úgy, hogy a szívem terhek nélkül doboghatott a
mellkasomban. Jól éreztem magam, mosolyogni volt kedvem mindenkire, akit csak
látok. Végre fellélegezhettem.
Felültem – innen már láthattam, hogy
Jonghyun még alszik. Kimásztam az ágyból, az övé mellé kuporodtam, fejemet a
karjaimra hajtottam, és figyeltem őt. Békésen szuszogott, arcát félig a
takarója alá rejtette, szemhéjai lágyan fedték íriszét, s csak akkor mozdultak
meg, amikor mocorogva ébredezni kezdett. Hunyorogva rám nézett.
- Jó reggelt, hyung.
- Taemin-ah… mit csinálsz itt?
- Csak néztelek. Aranyosan aludtál. –
Rámosolyogtam, amit láthatólag nem nagyon tudott hová tenni. Biztosan furcsa
volt neki a viselkedésem… az elmúlt időszakban nem ezt az oldalam mutattam felé.
– Már nem is köszönsz?
- Hm? Mi? – álmosan törölgette a szemeit.
Kicsit közelebb rúgtam magam hozzá, és az ujjammal az arcomra mutattam. Először
nagyon nem akarta érteni a célzást, de végül mégis lehajolt, és megpuszilt. Boldogan
vigyorogtam rá.
- M… miért csinálod ezt?
- Micsodát?
- Ezt a… túlzott kedvességet.
- Mondtam, hogy nem akarlak tovább
gyötörni, hyung. – A mosolyom kissé meggyengült, amikor erre gondoltam. –
Tegnap este elmondtam már… mostantól szeretném, ha mindketten jól éreznénk
magunkat a másik társaságában. Elegem volt ebből a feszültségből.
Felült, megdörzsölte a nyakát, beletúrt
a hajába, aztán rám pillantott. Felállt az ágyból, és öltözni kezdett.
- Hyung, baj van?
- Nem, csak… elgondolkodtam.
- Rólam?
- Igen. Más vagy… de nem úgy, mint eddig…
most úgy viselkedsz, mint régen…
- Mert azt akarom, hogy minden olyan
legyen, mint régen. Persze, leszámítva egy-két dolgot…
- Épp ez az! Nem lesz minden olyan, mint
régen. Hiába kedveskedsz, hiába játszod meg, hogy most már minden rendben, mert
soha nem lesz…
- Nem játszom meg. Komolyan ezt akarom,
mert azt szeretném, ha neked is jó lenne. Nem akarom, hogy elítélj. Csak
engedd, hogy megpróbáljam!
Végigmért, és sóhajtott. Egy nagyon
pici mosoly jelent meg a szája szélén.
- Rendben. Próbáljuk meg, hátha sikerül.
Kellett egy kis idő, amíg Jonghyun
elraktározta magában a reggel történteket. Eleinte azt hihette, viccelek, de
délutánra kezdte felfogni, hogy amiket mondtam, nagyon is komolyan gondoltam.
Mivel aznap érkeztünk új városba, ezért
az esténk szabad volt, így Minho ötlete alapján videojáték-bajnokságot
rendeztünk. A lényege az volt, hogy mindenki játsszon egy kört mindenki ellen. Már
előre tudtuk, hogy ő fog nyerni, ahogy azt is, hogy Key fog veszíteni – mi
hárman pedig küzdöttünk a többi helyért, mint általában.
- Ez nem lehet igaz! – fakadt ki Key,
amikor újabb veszteséget szenvedett el, ezúttal Onew ellen. Mindannyian
hangosan nevetni kezdtünk, mert akkor már harmadszor kapott ki. – Hogy lehetek
ennyire szerencsétlen?
- Ismerd be, hogy béna vagy! – veregette
hátba Minho.
- Én már nagyon régen beismertem, csak
azt nem értem, miért hagyom magam mindig rábeszélni…
- Azért, mert máskülönben az összes
szabad estés programból kimaradnál.
- Hát ennél jobb magyarázatot én se
találok… – Sóhajtott. – De most komolyan, miért nem filmezünk egyszer?
- Mert soha nem tudjuk eldönteni, mit
nézzünk, aztán a végén mindig a játékoknál kötünk ki…
- Ch… reménytelen banda! – Flegmának
próbált tűnni, de a szája sarkában ott bujkált egy piciny mosoly. Aztán
vakargatni kezdte a kulcscsontját, és rám nézett. – Taemin-ah, ha te is
elversz…
- Pedig ő is el fog – röhögött a markába
Onew. Vigyorogva odaültem Key mellé, aztán elkezdtünk játszani, de már-már
viccesen gyorsan megnyertem a csatát. Már csak Jonghyun és Minho csatája volt
hátra, amit hosszas küzdelem után Minho nyert meg.
- Akkor végeredményben Minho a győztes! –
kiáltotta el magát Onew. – A második Jonghyun, harmadik Taemin, negyedik én, és
a vesztes újra Key!
- Jaj, ne reklámozd már… – ütötte meg
gyengéden a vállát.
- Ne búsulj Kibum-ah, gondolj arra, hogy
ennél rosszabb már nem lehet! – mondta Jonghyun.
- Menj a francba – nevette el magát.
- Gyere, Taemin-ah, elküldtek minket!
- Csak téged!
- Na persze! Gyere, menjünk aludni! –
karon ragadott, és elindultunk az ajtó felé.
- Jó éjszakát! – szóltam még oda nekik és
integettem is mellé.
- Jó éjt!
Átsétáltunk a saját szobánkba, majd
beérve rögtön mentem is volna a fürdőszobába, de Jonghyun elkapta a kezem.
- Én… izé…
- Mi az, hyung?
- Csak azt akartam, hogy… jó volt ma.
- Örülök, ha jól érezted magad.
- Nem úgy… Ma más voltál… Mint régen. –
Megszorította a kezem, a szemembe nézett, és egy puha csókot nyomott a számra. –
Remélem… hogy ez mindig ilyen lesz.
Elmosolyodtam, és nagyot bólintottam. Minden
rendbe jön – tudtam, éreztem. Lehunytam a szemem, és imádkoztam, hogy ennek
soha ne legyen vége, azt akartam, hogy ez a pillanat soha ne múljon el.
S
közben reméltem, hogy az imáim meghallgattatásra lelnek…
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése