5. rész

Zene: N Sync – Gone

http://www.youtube.com/watch?v=3DsvWrrfeaY

5. rész

Érintkezés

A turné haladt tovább. Már hat állomáson voltunk túl, éppen a hetedikre készültünk, a helyszín pedig Szingapúr volt. Már megtörténtek az első bakik, a látványosak, és az alig észrevehetőek is, de szerencsére egyik sem volt veszélyes, így a rajongókkal együtt nevethettünk rajtuk.

A háttércsapattal is nagyon jól összeszoktunk, minden sokkal gördülékenyebben ment, mint a turné elején, és emiatt a koncertek is jobbak és jobbak voltak, a szólóelőadások pedig az esték csúcspontjaiként tündököltek. Minden tökéletes volt.

Ez alól persze a Jonghyunnal közös szólónk sem volt kivétel, sőt, minden sunbae, még a cégigazgató is azt mondta, hogy az idei turnésorozatunk legnépszerűbb előadása a miénk. A rajongók zsongtak tőle, alig várták, hogy mikor történik valami még merészebb – s nekik akkor még fogalmuk sem volt róla, hogy nem hiába várakoznak. A terv továbbra is folyamatban volt.

Éppen a reptéren vágtunk át, körülöttünk a rajongók csapatokban álltak a kordonoknak feszülve, a fényképezőgépeik minden másodpercben százat kattantak és villogtak, arcuk sugárzott, és mindegyikük a másikat próbálta túlkiabálni. Integetve üdvözöltük őket. A gyors tempó közepette is sikerült pár levelet, vagy ajándékot átvenni tőlük. A terminálból kiérve láttuk, hogy lassan sötétedik, így aznap már semmire nem volt időnk, csak elfoglalni a szállodai szobáinkat. Beültünk az autóba, amely ránk várt a reptér előtt, és a hotelhez vittek minket.

Két szobát foglaltak le nekünk, egy két- és egy háromágyasat, Az egyszerűség kedvéért a turné kezdete óta a megszokott módon aludtunk – így könnyebben el tudtuk kerülni, hogy egymás furcsa alvási szokásai miatt rosszul aludjon valamelyikünk. A dolog végül is működött, könnyebb volt minden, ha az idegen helyeken is tartottuk magunkat a megszokott dolgokhoz. A sok utazás alatt a megszokások tartották bennünk a lelket.

Amikor beléptünk a szobánkba az ablak túloldalán már rózsaszínre csipkézett szélű felhők úszkáltak. A Nap lassan eltűnni készült a magas épületek között. Épphogy beértünk, letettük a táskáinkat és én már indultam is fürdeni. A kinti nyári melegtől kicsit megizzadtam, és elég mocskosnak éreztem magam miatta. Siettem, mert nem akartam Jonghyunt megvárakozatni.

A víz bőségesen folyt rám, éreztem, ahogy felfrissít minden cseppje, de valamiért nem éreztem magam teljesen tisztának tőle. Napok óta ez volt, pedig semmi sem volt másabb, mint például egy héttel korábban.

Kiszálltam a zuhany alól, nagyjából megtörölgettem magam, és mielőtt kimentem volna a derekamra tekertem a törölközőt.

Ő már várta, hogy kijöjjek, a törölközője már a vállára volt csapva, és az ajtó mellett lévő tévét bütykölte. Valami természetfilm ment, ha jól sejtettem, mert a képernyőn színes halak úszkáltak, mint egy akváriumban.

-  Valami nézhető műsort kerestem, de csak ezt találtam – mondta azonnal, amikor megálltam mellette. Felállt, rám nézett, és felém nyúlt. – Töröld meg a vállad, tiszta víz, és a hajadból is csöpög. – Ahogy ezt kimondta hozzám ért és letörölte a kulcscsontomról a cseppeket, aztán megveregette a karom. – Te izmosodtál?

-  Hát… – ránéztem a karomra – lehet. Nem nézegettem mostanában.

-  Biztos a sok próbától meg fellépéstől van… Hm. – Picire húzta a szemeit és végigmért. – Jól nézel ki – állapította meg teljes nyugalommal.

-  Ezt most miért mondod, hyung? – kérdeztem nevetve.

-  Azt hittem, hogy megint le fogsz fogyni a turné alatt, mint a múltkor. De nem… egészségesnek nézel ki, és nem úgy, mint egy pálcikaember. – Rám vigyorgott és eltűnt a fürdőszobában.

Az ablakon elhúztam a függönyt, és mintha tükör lenne megnéztem benne magam – igaza volt, tényleg izmosodhattam valamennyit… furcsa, hogy eddig észre se vettem. Lehet, hogy azért, mert annyi minden járt a fejemben, hogy ez már eszembe se jutott…

Leültem a tévé elé, és nézegetni kezdtem a halakat a természetfilmben. Igaz, a szövegből egy szót sem értettem, de a látvány elég volt a fáradt agyamnak. Időközben felvettem a pizsamanadrágom, a pólót pedig visszadobtam a táskámba – a nagy nyári melegben ennyi ruha is bőven elég volt. Befeküdtem az ágyba, tovább néztem a tévét, aztán már csak azt vártam, hogy Jonghyun kijöjjön, lekapcsolhassuk a villanyt, és aludhassunk végre egy jót. Másnapig úgyis volt időnk bőven pihenni.

Mire kijött a fürdőből én már a pizsamámban ücsörögve néztem a tévét. Ő még egy kis ideig törölgette magát, nem volt rajta más, csak egy szál alsónadrág, de nem hozott zavarba a látvány. Számtalanszor láttuk már így egymást, úgyhogy nem is nagyon törődtem vele.

-  Feküdj csak be az ágyba, majd én lekapcsolom a villanyt – nézett rám, én pedig azt tettem, amit mondott. Magamra rántottam a takarót és a fal felé fordultam. Sötét lett, de még mielőtt becsuktam volna a szemeim, megmozdult a takaróm – aztán már csak annyit érezem, hogy Jonghyun bemászik mellém.

-  Hyung? Miért nem a saját ágyadban fekszel?

Nem felelt, csak átölelt és a hátamnak dörgölte az arcát.

-  Hyung…

-  Csss… Nem foglak molesztálni, ne aggódj – mormolta. – A terv miatt csinálom… – Mélyet sóhajtott, majd éreztem, ahogy teste hirtelen megfeszül. – Majdnem elfejtettem! Ma még meg se csókoltalak!

Kicsit feljebb mászott, maga felé fordította az arcom, és megtette – ajkaink már ismerősek voltak egymásnak, úgy fonódtak össze, mint egy szerelmespár ujjai, és akkor először nem siettük el. Nem rutinból csináltuk, ami bármilyen ellentmondást is keltett bennem, meglehetősen tetszett. A hátamra fordultam, hogy könnyebben hozzám férjen, és végigsimítottam a karján, közben gondolatban azt hajtogattam magamban, hogy minden csak a fellépés sikere miatt történik. Ez is csak munka.

Aztán észrevettem, hogy az ujjai a mellkasomon vándorolnak, miközben láthatóan élvezte a helyzetet – legalábbis nekem úgy tűnt. Talán nekem se kellene ennyit gondolkodnom… így az én kezem is elindult, hogy jobban megismerje Jonghyun testét.

Nem voltam szégyenlős, nem engedtem meg magamnak, hogy az legyek, helyette csak hagytam, hogy belefeledkezzek a pillanatba – mindaddig, amíg a selymes ajkak hirtelen elszakadtak az enyémtől, és a nyakam felé indultak.

Furcsálltam az irányváltást, de az első érintése gyorsan elterelte a gondolataim. Ne gondolkodj annyit! – sugallta a csók, és már süppedtem is vissza a kellemesen bizsergető érzések közé. Feltört belőlem pár kósza sóhaj, majd mindennek vége lett, s már csak egy ismerős zihálást hallottam.

Jonghyun szemei finoman csillogtak a holdfényben, ahogy rám nézett.

-  Elég lesz. – Nem akartam, hogy bugyutának nézzen, ezért gyorsan bólintottam. – Tudod… egyre jobban csinálod… ez elképesztő… Végül is, nem csoda, remek tanárod van! – vigyorodott el.

-  Köszönöm – szóltam kisvártatva. Furcsán nézett rám, nem értette, hogy miért mondtam ezt.

-  M-mit köszönsz?

-  Azt, hogy tanítasz.

Halkan kuncogni kezdett, aztán én is meglepődtem, hogy mennyire gyermeteg volt a válaszom…

-  Nincs mit, Taemin-ah. De most már aludj.

Még vissza tudtam volna fordulni. De nem is sejtettem, hogy mi vár rám, mert az Ördög még nem mutatkozott meg előttem… Ekkor még nem rángatott bele teljesen a feneketlen mélységbe, mely később magába szippantott. Még megtalálhattam volna a kiutat, ha keresem…

De nem kerestem.