Zene: YeahYeahYeahs – Runaway
20. rész
Számonkérés
Key leírhatatlan dühvel bámult ránk. Mellkasa
le-fel emelkedett a zihálástól, szemei szikrákat szórtak.
- Teljesen hülyék vagytok? Azt hittem,
megbeszélitek, és elrendezitek magatok között a dolgot, nem azt, hogy
újrakezditek! Ezt is elterveztétek, vagy mi?
- Hyung…
- Mi az? Te meg tudod magyarázni nekem,
mi ez az egész? Mert én már komolyan nem értem! Én tényleg azt hittem, hogy a
múltkor elég érthető voltam! Megmondtam nektek, hogy fejezzétek be! Erre ma mit
látok? Jonghyun és te már megint egymáson csüngtök!
Ez azért kissé túlzás volt tőle, de nem
akartam még tovább hergelni. Ránéztem Jonghyunra – az ágyán ült és maga elé
bámult. Nem tűnt valami kommunikatívnak.
Visszanéztem Key-re, majd sóhajtottam.
- Nyugodj meg, hyung. Nem terveztük el,
ez csak fanservice volt.
- Megmondtam, hogy hagyjátok abba!
Végleg!
- Abbahagytuk! Már megbeszéltük!
- Igazán? És mégis mikor?
- Hát… tulajdonképpen ma reggel.
- Hát ez csodás… Akkor most mindenki
boldog, és ezt megpecsételtétek egy csókkal. Ez egyszerűen remek! – már olyan
mérges volt, hogy majd’ fel robbant. Csak nagyon nehezen tudta megállni, hogy
ne kiabáljon.
- Hyung… – közel léptem hozzá, és
megfogtam a két karját. – Nagyon kérlek, nyugodj le. Semmi ilyesmiről nincs szó.
Komolyan!
- Oké… legyen. De ha még egyszer, csak
egyetlen egyszer hasonlót látok… szólok Menedzser hyungnak.
- Elmondod neki? – Jonghyun hirtelen
megemelte a fejét. Akkor szólalt meg először.
- Nem, mivel nem ismerem a részleteket,
ezért nem mondom el. Viszont elmagyarázhatom neki, hogy Jonghyun én és mennyire
szeretnénk újra szobatársak lenni, ő pedig nem fog ellenkezni. Taemin-ah és én
cserélünk, a történteket elfelejtjük, és minden el van rendezve.
Elfelejteni… miért kéri tőlem mindenki
ezt?
Kihúztam magam, de aztán rögtön
feltűnt, hogy ha ellenkezek, azzal csak rontok a helyzeten. Tudtam, hogy míg
élek, nem fogom elfelejteni azokat az emlékeket, amelyeket ezekben a hónapokban
szereztem. Ez más… ezt nem lehet kiverni a fejemből, ezt nem lehet csak úgy…
elfelejteni…
Key erősen kifújta a levegőt, közben
tekintete ide-oda ingázott kettőnk között.
- Nem értelek titeket… Viszont nem akarok
több ilyet. A fanok már így is találgatnak… Úgyhogy igazán jó lenne, ha leállnátok
ezzel a fanservice-dologgal. Kettő elég volt – több ne legyen. Világos?
- Igen, persze – vágtam rá.
- Jonghyun?
Még mindig nem beszélt. Lesütötte a
szemét, majd a fejét is lehajtotta.
- Jonghyun figyelsz? – Bólintott. – Akkor
válaszolj. Tőled is szeretném hallani.
Habozott egy kicsit – merengett. Lábával
a földet rugdosta, majd kis idő után megszólalt:
- Igen…
- Rendben. A többiről pedig inkább ne is
beszéljünk… izé… tudjátok, mire gondolok. A múltkori eset is elég… bizarr volt.
– A szájához emelte kissé remegő kezét, aztán rám nézett, és elfordult. – Jó
éjszakát! – ezzel kiment.
Jonghyun végre felemelte a fejét – úgy
nézett rám, mintha keresztül akarna szúrni a puszta tekintetével. Karikás
szemei az arcom pásztázták.
- Látod? Mondtam, hogy be kell fejeznünk!
- Ez nem történt volna meg, ha nem
csókolsz meg a színpadon – vetettem ellen. – De ha jól sejtem, pont azért
tetted, mert láttad, hogy Key épp felénk nézett…
Újra a padlót nézte – vagyis igazam
volt.
- Mire volt ez jó?
Sóhajtott, majd a tarkóját kezdte
vakargatni. Türelmetlenül álltam előtte.
- Rám nem hallgattál már a múltkor sem…
Reméltem, hogy Keyre majd hallgatsz. Viszont neki nem mondhattam el, mi volt
köztünk. Azt akartam, hogy ő… hogy ő…
- Hogy ő keressen meg minket… remek. –
Beletúrtam a hajamba és én is kiengedtem a tüdőmből egy sóhajt, aztán mellé
ültem. – Pedig én azt hittem, igazat mondtál, amikor azt mondtad, hogy
szeretsz…
- Hogy mi? Én… én… de hisz én…
- Hazudtál, igaz? Azért mondtad, mert
részeg voltál.
- Nem! Én most is…!
- Ne hazudj megint, hyung.
- Nem hazudtam! Taemin-ah… én szeretlek…
most is.
- Akkor miért hagyod, hogy Key
megállítson? És te miért állítasz meg? Ha szeretnél, akkor…
- Pontosan ezért! Mert bűntudatom van!
Megváltoztál, és erről csakis én tehetek! Vissza szeretném csinálni az egészet,
de már nem megy, és te sem hagyod! Jobb lett volna, ha inkább magamba fojtom…
Igazad volt reggel, nem szabadott volna magammal rántanom téged.
- Már mindegy. – Megrántottam a vállam és
arccal felé fordultam. – De még mindig nem értem, hogy miért ellenkezel akkor
is, amikor szinte eléd dobom magam… – Szemei rezzenéstelenül bámultak előre. –
Tudom, milyen nehéz lehet ellenállani, mégis megpróbálod.
- Nem akarlak többé magammal rántani.
- Pedig kénytelen leszel, ugyanis nekem
nincs kedvem leállni.
- Taemin-ah!
Egész testével felém fordult úgy szólt
rám. Egész lénye szikrákat szórt, éreztem a bőrömön, ahogy vibrál közöttünk a
levegő – de ez nem olyan volt, mint máskor. Hiányzott belőle a szenvedély, s
csak a rideg, áramütés-szerű bizsergés maradt.
- Hiába kiabálsz. Felnőtt ember vagyok,
úgy döntök a szexuális életemről, ahogy akarok.
- Ebbe nekem is van beleszólásom!
- Beleszólásod van… csak erőd nincs, hogy
ellenállj. Ismerem a gyenge pontjaid, tudom, hogyan beszéljelek rá.
Nagyot nyelt.
- Hazudtál Key-nek.
- Nem, én csak a fanservice-re bólintottam
rá. A színpadon jó gyerek leszek, de a fanok tudta nélkül azt és akkor
csinálok, amikor csak jól esik. Vagyis nem hazudtam.
- Nem engedhetem… Ezt… nem szabad. Nem
helyes.
- Hyung… már mondtam, hogy kvittek
vagyunk. Nem azért teszem, hogy gyötörjelek, hanem azért, mert jól akarom
érezni magam veled. Ezzel neked is jót akarok. Miért nem engeded?
Kedvesen rá mosolyogtam, amin talán
jobban meglepődött, mintha megpofoztam volna. Már nem is jutott szóhoz.
- Ne aggódj már annyit, hyung. A reggeli
kiborulásomért pedig bocsánat. Remélem, nem utáltál meg miatta…
- Jaj… nem… dehogyis utáltalak meg…
- Akkor jó. Most viszont aludjunk. –
Odahajoltam hozzá és egyhosszú puszit nyomtam az ajkaira. – Jó éjszakát, hyung.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése