11. rész

Zene: Celldweller – Frozen

http://www.youtube.com/watch?v=TPL5lRUfOXs

11. rész

Mámor II.

Meredten nézett rám – a pillantása nem volt tiszta, de mindent elárult. Átlátott rajtam…

Arcát egy bágyadt mosoly aranyozta be, de én nem tudtam osztozni az örömén. Ennyire egyszerű dolga volna? Ilyen átlátszó lennék?

-  Aludj itt, Taemin-ah – kérlelt. Megsimította az állam vonalát és egy puszit nyomott az érintése helyére. Felszabadult belőlem egy szolid sóhaj, s amikor meghallotta, vigyorogva döntött hanyatt az ágyán, ahol a nyakam vette célba. – Kérlek, tedd meg ezt értem!

-  Hyung…

-  Kérlek! – újabb csókkal támadta a nyakam, mire én akaratlanul is ismételten felsóhajtottam. – Ezt már szeretem. – Ajkaink megint megtalálták egymást, ami már annyira természetesnek tűnt, hogy képtelen voltam elutasítani. Az egész már csak olyan volt, mintha kezet fogtunk volna… – Engedd el magad. Viselkedj úgy, mint akkor reggel… Most senki nem fog megzavarni minket…

Egy pillanatra megfagyott bennem a vér is, de neki köszönhetően nem tartott sokáig. Pár perccel később már éreztem, ahogy a forróság szétterjed a testemben. A sóhajaim állandóvá váltak, de a görcsös izgalom, még mindig nem tűnt el teljesen.

-  Lazíts! Engedd, hogy vezessek.

Már kezdtem elveszíteni a fejem. Jött egy tüzes fuvallat, mely az összes görcsöt feloldotta bennem – a hátát kezdtem karmolászni, és minden alkalommal a bőrébe markoltam, amikor éreztem magamon a tüzet. Ő is szaporán vette a levegőt, leheletéből kiérződött az alkohol szaga, de a csókja olyan édes volt, hogy idővel már nem is vettem észre.

Még csak pár gomb volt szétbontva az ingemen, amikor vetkőztetni kezdett és puha puszikat hagyva maga után elindult lefelé a testemen. Amikor már a hasamnál járt, az izmaim már maguktól mozogtak – megfeszültek, majd egy pillanattal később kiengedtek és magukba szívták az összes kényeztetést, ami jutott nekik. Soha korábban nem volt még részem ehhez hasonlóban, pedig pokolian élveztem. Ha korábban tudtam volna, hogy miből maradok ki…

Ekkor a nadrágom gombja is szétpattant – Jonghyun ujjai már a sliccemnél jártak, s eltökélt szándéka volt, hogy az alsó ruházatomon is könnyíteni fog. Nem is tett másképp; mikor észrevettem, hogy mire készül, már félig lehúzta rólam a nadrágom.

-  Lazíts!

Kifújtam a levegőt. Ez a kis akciója kizökkentett a gyönyörből, ám amikor újra simogatni kezdett, pillanatok alatt visszarázódtam. Akkor már nem érdekelt, mit csinál velem, amíg az nekem jól esik. Vetkőztessen csak, ha én őt azzal tudom boldoggá tenni…

Annyira elmerültem, hogy nem vettem észre, mikor tűnt el rólunk a nadrág. Mindkettő egy-egy gyűrött halomban feküdt a földön, minket pedig már csak az alsónadrág takart el egymás elől. Visszahajolt fölém, de addigra már irányíthatatlanná vált a testem. Magam mellé fektettem, és a lábam átvetve a csípőjén ráültem.

Hangosan felnyögött, majd a haját kezdte tépni. Zihált, hirtelen sehogy sem tudta kezelni a helyzetet, mert számára is egy teljesen új szituáció állt elő. Ilyet még ő sem csinált soha… Még egy elhaló nyögés hagyta el a száját, aztán a kezei a combomra siklottak, és szépen lassan felfelé kezdtek csúszni. Semmi probléma nem volt mindaddig, amíg az ujjai nem az alsónadrágom alatt folytatták az útjukat…

-  Hyung… ez elég…

-  Ne mondj semmit – szólt közbe. – Tudom, hogy imádod.

-  Nem, hyung, azt hiszem ez már…

-  Erre megy ki a játék, nem? – azt a karját használta a könyöklésre, amelyik nem a nadrágomban turkált, így közelebbről tudott farkasszemet nézni velem. Zavarba hozott… én nem akartam ennyire messzire menni… azt hittem ez is csak kényeztetés, aztán amikor úgy érezzük, hogy elég, abbahagyjuk. Ám úgy tűnt, ő nem így gondolta. – Én elmondtam neked mindent. Elmondtam, hogy neked nem hazudnék… elmondtam, mennyire szeretlek… te… te nem?

-  Én… hyung, én…

Én nem őt szerettem. Szerelmes voltam, de nem belé, sőt, még csak nem is ember volt, akiért a szívem hevesebben vert. Az élvezetbe szerettem bele – ahogy kecses ujjaival simogat, érezteti velem, hogy élek, és hogy van miért élnem, mert végre értelmet nyert az életem… Szerettem ezt az érzést, amikor elragadott és egy jobb helyre vitt. Igaz, Jonghyun volt az, aki megismertette velem ezt a csodát, de ő számomra nem volt más, mint egy barát, akivel egy piszkos titkot dédelgetünk.

Nem számítottam erre… azt hittem, ő is azt érzi, amit én. Nem bántam volna, ha ilyen módon kihasznál, mert én is ezt tettem vele. De így… nos, így minden más.

-  Taemin-ah – lehelte, és elkezdte lehúzni rólam az alsóm is –, ne magyarázkodj… csak hagyd, hogy szeresselek. Engedd meg nekem!

-  Hyung…

-  Kérlek! Csak engedd meg… – visszafordított a hátamra, és leküzdötte rólam az utolsó ruhadarabot is. Nem tudtam, mit tegyek. Teljesen meztelenül, kiszolgáltatottan feküdtem az ágyán, testem az izzó vas forróságával égett, de valahol mégis olyan visszás volt az egész. A zsigereim fagyos teherként húztak az ágy felé, s már szinte remegtem. Nem akartam, hogy megtegye, de a szívét sem akartam összetörni. – Könyörgöm, Taemin-ah…

Újra csókolgatni kezdte a bőröm. Eleinte próbáltam nagyon finoman ellökni, de nem reagált. Kétes érzések kavarogtak bennem, mert jó volt, amit csinált, és nem is szerettem volna megbántani, mégis azért imádkoztam, hogy befejezze. Én ezt már nem akartam!

Ha nem lett volna részeg, biztosan megértette volna! De sajnos ezen nem tudtam segíteni, ő pedig egyre öntudatosabbá vált. Kis idő elteltével már ő is meztelenül tornyosult fölém, mindenhol simogatott, ahol csak ért…

-  Hyung, ne csináld… – sóhajtottam erőtlenül.

-  Élvezni fogod. Higgy nekem!

-  De én…

-  Csss – az ajkaimhoz hajolt, és elhallgattatott.

Nem volt menekvés. Lelökni nem tudtam magamról, ő pedig mindenre elszánt volt. Bennem továbbra is vívtak a kétoldalú érzéseim… Nem akartam ezt! Nekem ez túl sok volt! Majd amikor már kezdtem volna észhez térni egy eszméletlenül feszítő érzést éreztem. Hiába próbálkozott annak érdekében, hogy nekem ne fájjon, részeg volt, és nem tudta kontrolálni saját magát sem…

Üvölteni kezdtem, mire a fél kezével befogta a szám, hogy a folyosóra ne lehessen annyira kihallani. Viszont a fájdalomtól kibuggyanó könnycseppjeim nem tudta megállítani – azokat a párna nyelte el. Halkan zokogni kezdtem a tenyere alatt… már az sem érdekelt, ha ezzel fájdalmat okozok neki, elvégre ő is ezt tette velem.

-  Css… Ne sírj, kicsi Taemin-ah – vigasztalt a fülembe suttogva. – Te egy csodálatos ember vagy! Egy igazi angyal…

-  Hyung, kérlek…

-  Köszönöm! Mindent meg fogok tenni azért, hogy neked is jó legyen.

Talán nem is hallotta, hogy hozzászóltam. Egy lassú lökést éreztem a testemben… tényleg, mintha egy kicsivel könnyebb lett volna, de még így is fájdalmasan nyögtem fel. A tortúra folytatódott, melynek a végére már nem éreztem fizikai fájdalmat, de még mindig megtört voltam amiatt, hogy ezt tette velem…

Zihálva mellém heveredett, teste tűzforró volt, amikor finoman magához ölelt.

-  Sajnálom. De te vagy az egyetlen, aki képes volt úgy elfogadni, ahogy vagyok. Úgy érzem, te vagy az egyetlen reménységem… Köszönök mindent! Szeretlek, Taemin-ah…