2. rész

Zene: Shinee – Talk to you

http://www.youtube.com/watch?v=HDXTAkIPcck

2. rész

Miértek

Nem sokat aludtam, egész éjszaka nagyon éber voltam. Hajnali öt óra volt, amikor úgy döntöttem, hogy elég volt, nem bírok tovább az ágyban forgolódni. Ritka alkalmak egyike volt, amikor lett volna időm rendesen kialudni magam, mégsem ment – álmomban furcsa képek kísértettek, leizzadtam, forgolódtam, de minden hiába, egy idő után már nem volt több erőm az éjszakához. Ekkor felálltam, és csendesen kiosontam a fürdőszobába.

Hideg vízzel megmostam az arcomat, hogy kitisztuljon a fejem. Csöpögött a hajamból a víz, annyira vadul fröcsköltem magamra, majd emeltem a kezem, hogy a számat is jó erősen megdörzsöljem, aztán félúton megálltam.

Miért tenném ezt? Nem vétettünk bűnt… azt hiszem. Mégis olyan bűnösnek éreztem az egészet. Miért nem húztam el a fejem, vagy állítottam meg? Nem erőszakoskodott… csak egy piciny mozdulat kellett volna, és abbahagyta volna. Valahogy mégsem akartam ezzel megbántani. Szerettem őt, de úgy, mint egy barátot – egy testvért. Eszembe se jutott volna, hogy megcsókoljam… Mi baja lehetett? Talán csak a fáradtság tette…

Ha felkelt, majd megkérdezem tőle… ha megfelelő lesz az időzítés.

Elnyúltam a törölközőért, aztán amikor már száraz volt az arcom belenéztem a tükörbe – még mindig elég zavart voltam, de az elszántság szikrái csillogtak a szemeimben. Ujjaimat az ajkamhoz emeltem, ugyanúgy végigsimítottam rajta, ahogy ő csinálta az éjjel, de teljesen más érzés volt. Megszokott, szinte észrevétlen mozdulat… Semmilyen bűnös felhangja nem volt. Viszont amikor ő ért hozzá, a testemen végigfutott egy fagyos fuvallat, ami – bár nehezen vallottam be magamnak – kicsit tetszett, de azt elnyomta a döbbenet ólomsúlya.

Elszakítottam a tekintetem a tükörképemtől és a konyhába indultam. Készíthetnék valami reggelit – gondoltam –, hogy Key-nek már ne kelljen. Biztosan örülne neki, ha most az egyszer meglepném… Úgyhogy fogtam egy fazekat és nekiláttam rizst főzni. A hűtőben még találtam valami húsfélét, gondoltam azt is megpróbálom valahogy elkészíteni.

Körülbelül negyven perc múlva Key a szemét törölgetve jött ki a szobából, majd a konyha felé slattyogott. Én az asztalnál ültem, magam elé bámultam, el voltam merülve a gondolataimban. Először fel se tűnt, hogy épp közeledik, majd pislogtam párat és rá néztem. Beleszimatolt a levegőbe és elfintorodott.

-  Taemin-ah, mi ez a szag?

-  Ah, jó reggelt! Én… öö… csináltam reggelit.

Odalépdelt a tűzhelyhez és belenézett a serpenyőbe, amiben a hússzeletek voltak.

-  Ez… Hogy sütötted te meg ezt? – kérdezte gyanakodva.

-  Egy kis tejet öntöttem alá, hogy puha legyen.

-  De ez a hús sós volt… Jaaaj… – megtörölgette álmos szemeit, majd felkapott egy darabot és óvatosan beleharapott és újra vágott egy fintort. – Mmm… Bocsánat, de ez szörnyű. Majd mindjárt csinálok helyette mást. – Aztán belenézett a fazékba. – Hm! Rizs! – abból is felcsippentett egy keveset. – Ez egész ehető. Ezzel most megleptél.

Elvigyorodtam. Mindig megkaptam tőle, hogy nem tudok főzni, szóval egyáltalán nem vettem fel, hogy leszólta az ételt, amit én csináltam, de örültem, hogy végre valami jól sikerült. A csapattagok általában nem tudták értékelni a főztömet, bár tény, hogy igencsak gyakran melléfogtam már a kísérletezgetéseim során. Sebaj… legalább ez egyszer sikerült.

Key előszedett mindent, amiből valami ehetőt lehetett varázsolni, és amíg ő ténykedett, addig a kezembe adta a zöldségeket és egy kést, hogy vágjam fel őket. Kis idő múlva Onew hyung is előjött a szobából, laposakat pislogva leült mellém az egyik székre, és néha beledézsmált a felszeletelt zöldségekbe. Elhülyéskedtünk, közben fel-felnevettünk, sőt, Key még az elsőként elkészült szalonna-csíkokat is elénk rakta, amit rögtön magunk elé húztunk és rávetettük magunkat.

Aztán hallottam, hogy a szobánk ajtaja megnyikordul – Jonghyun félmeztelenül, nyújtózkodva botorkált ki onnan. Nagyot ásított, majd mosolyogva odajött hozzánk. A vigyor azonnal lelohadt az arcomról, de amint csak tudtam, próbáltam ezt leplezni. Lesütöttem a szemem, és tovább rágcsáltam a szalonnámat.

Köszönt, elvett a tálról egy szalonnát, mire Key azonnal rászólt:

-  Hé! Várd már meg, amíg végzek, mindjárt kész vagyok a reggelivel!

-  De hát ők is esznek! – vetette ellen Jonghyun.

-  Igen, de ők felkeltek időben!

-  Ez nem kifogás… – vigyorgott, és újra beleharapott a falatnyi ételbe. Key megforgatta a szemeit és elzárta a gázt.

-  Nem kéne olyan sokáig feküdni az ágyban, hanem jöhettél volna segíteni! Taemin vagy egy órája fent van, és megcsinálta helyettem a rizst.

Jonghyun felém fordult, előre hajolt és ragyogó arccal integetni kezdett felém.

-  Taemin-ah, ez komoly? Mert akkor oda fogok figyelni rá, amikor Key végre befejezi a hisztit és hagy engem rendesen enni.

Onew hangosan felnevetett a helyzeten. Legszívesebben tovább bámultam volna a félig felszeletelt paradicsomokat, de nem akartam feltűnést, így ránéztem. Kacsintott egyet felém, aztán azonnal vissza is fordult, mert Key rákiabált.

-  Hé! Nem vagyok hisztis! Ezért még kapsz! Tűnés, vegyél fel egy felsőt, mert tudod, hogy utálom, ha félmeztelenül rohangáltok itthon! És szólj Minhonak is, hogy másszon ki az ágyból, és öltözzön fel ő is normálisan, különben nem engedem asztalhoz ülni! Reggeli közben nem érdekel egyikőtök mellbimbója sem, világos?!

-  Igenis, asszonyom! – röhögött a markába Jonghyun, és rögtön az asztal másik oldalára szaladt, ahol a tiszta kezével megveregette a vállamat, a másikkal pedig ellopott a tálról egy szelet paradicsomot. Onew hahotázása betöltötte a szobát, Key még kiabált valamit, én pedig letettem a késem és a másik hálószoba felé indultam. Bár biztos voltam benne, hogy Minho már régen felébredt a hangoskodásra, de muszáj volt kicsit kiszabadulnom onnan.

Nem tudtam, hogy Jonghyun miért viselkedett úgy, ahogy, de tőle nem volt szokatlan, hogy néha szórakozott Key idegeivel, mint egy neveletlen kamasz az anyjával. Mégis úgy éreztem, hogy ez a jelenet valahol nekem szólt…

Bementem a másik szobába, ahol Minho a szemét dörzsölgetve ült az ágyon – ő is póló nélkül aludt Umma legnagyobb bánatára.

-  Áh, hyung! Jó reggelt! – ásítás közben nagyokat bólogatott, jelezvén, hogy ő is üdvözöl. – Key hyung üzeni, hogy gyere reggelizni, és hogy vegyél fel egy pólót.

-  Már ennyi az idő? – kérdezte. – Mindjárt megyek, de előtte még elmegyek mosakodni.

-  Szerinted ez megfelel neki? – Nagyot ugrottam, amikor a hátam mögül újra Jonghyun hangját hallottam. Ránéztem, egy fehér atléta volt rajta, amiben szinte ugyanúgy látszottak az izmai, mint anélkül… Apró mosollyal várta a válaszom, addig nem tágított az ajtóból.

Igen, az előbb ez biztosan nekem szólt…

Nagy levegőt vettem, és kimondtam:

-  Igen… hát persze.